Másnap meglátogattam egy játszóteret,nézni ahogy a gyerekek többen játszadoznak a homokban.De ennek a látványától szomorú kép jelent meg az arcomon.Bárcsak melllettem is lehetne valaki ha bajom van átölelne,és megvígasztalna.De nekem mindenből csak a rossz jut.Bánatomban áttelepedtem az egyik hintára.Gondoltam ott kikapcsolódhatok de egy éles hang zavarta meg a nyugtomat.
-Kisasszony!Az a hinta gyerekeknek lett építve nem tinédzsereknek!Kérem ülljön el onnan!-szólt rám egy idős hölgy aki unokáját ringatta az ölében.Én válaszom helyett felálltam és tovább álltam,úgy is kell mennem a hugomért az iskolába.Jó kérdés minek kell mennie a hugomnak iskolába vasárnap.Egy rendezvényre próbálnak de a hugom minden bizonnyal a megrendezésen már nem lesz ott.Mint hogy én se a kinézett gimimben...vártam a hugomra miközben láttam hogy a gyerekek százasával ömlenek ki az iskolából.
-Remélem a hugom is megérkezik idővel..-sóhajtottam és leülltem a közelembe lévő padra
-Itt vagyok,nővérkém!-a hugom ugrott hirtelen az ölembe és egymást karoltuk
-Azt hittem ki se jössz onnan!Milyen volt a mai napod?
-Most se volt a legjobb..megint én voltam a központban.-hajtotta le búsan a fejét a hugom-Most a cipőmet fikázták..-egy könnycsepp csorult ki a szemén és ebből láttam hogy gond van
-Ne aggódj..remélem anyám jól döntött,és jó sulit kapunk!-vidítottam fel 
-Remélem..-suttogta a fülembe
-Induljunk...meg akarom tudni hogy hova megyünk..-kaptam fel a kistáskám és gyors léptekbe fogtam
10 perc múltával az ajtó előtt álltunk szuszogva.Bementünk és anyánkat láttuk a kanapén üllve,sokkos arckifejezéssel.
-Gond van..-súgtam oda hugomnak -Menj fel a szobádba majd én beszélek vele!-adtam ki a parancsot
A hugom felment így már csak anyám és én voltunk a szobában.
-Miért vagy így letörve?-kérdeztem édesanyám aki reménytelenül kortyolgatta utolsó szem kávéját is.
-Messzebb mentek mint gondoltam..-fakkadt sírva 
-Mond!Hova visznek minket?-ülltem mellé és karoltam át
-Japánba...-nyögte ki búsan,és a szívét fogta ebben a szóban is
Lélekzetem elállt és majdnem elájultam.De ő folytatta.
-Itt van ez a 2 jegy. mindjárt jön egy taxi és elvisz benneteket a repülőtérhez Bécsben,a repülőtéren az iskola diákjai fognak várni benneteket!Vigyázz a hugodra,kérlek!A cuccotokat már összekészítettem.
A hugom pont ebben a percben ért le mert hallotta a sírást.Hallotta mit beszélünk és sírva rohant le az emeletről,átkarolta anyánkat.
-Apátokat és engem kirúgtak az állásunkból...ezért szükséges hogy elmenjetek!Nem tudjuk fenn tartani a házunkat..
Ebben a percben gurult be a taxi a házunk elé.Beraktam a cuccunkat,és könnyes szemekkel ülltünk be.40 percen belül a repülőtéren teremtünk.Épphogy felbírtunk szállni de minden pontosan sikerült,este egy pár veszekedett ami engem apámra és anyámra emlékeztetett..elkezdtem sírni,a hugom próbált vígasztalni,de nem sikerült.Másnapra a tenger felett szálltunk.Gyönyörű madarak,és állatok vettek körbe minket.Míg én ezeket a szép látvány csodákat náztem addig a hugom nagyrészben aludt.Délután fele láttam meg a repülőtér villogó jelzését,riadtan kelltettem fel a hugom hogy itt vagyunk.Zsibbadt testrészeinket mozgattuk egy darabig hogy újra éledjenek.Segítettem a hugomnak lehozni a bőröndöt.
A repülőtér hatalmas volt és el is vesztünk benne.2 ismeretlen diák jött oda.Én pont háttal álltam.
-Hello?Ti vagytok azok aki a Bécs alóli városból jöttek?-kérdezte egy magasabb fiú a hátam mögül.
-Mi?Ja,igen..Hello!-zavarodtam össze
-Akkor jó helyen jártok..gyertek mi fogunk titeket elkísérni az iskolába.
-Ti?Csak egyedül vagy...-néztem körbe
-Ezt nem hiszem el ez a balfácán már megint eltűnt.
-Kiről beszél?-bökte oda nekem a hugom
-Fogalmam sincs..-nevettem vissza
-Itt vagyok te idióta..még egy kajáért sem ugorhatok el?!Nem téged zavart ki az anyád hogy siessél a suliba!-érkezett meg a 2.-ik ,ez a fiú korához képest eléggé kicsi volt..legalábbis hozzám,hozzám képest mondjuk mindenki kicsi..
-Akkor legalább szóltál volna!
-Akkor indulhatunk vagy sem..-szakítottam félbe a vitájukat
-Ki ez a torony?-szólt be a törpe
-Nem illik így beszélni az új emberekkel,Otani...
-Miért..akkor mondjam neki hogy törpe miközben nem az?
-Induljunk..-mondta a törpének a magas
Beszálltunk a taxiba ahol ugyancsak az én magasságom volt a téma.Az iskola előtt nagyon sok diák gyülekezett.
Bemenni az iskolába már egyedül kellett nekünk.Az osztály teremben 2 lány beszélgetett egymással.
 

Szombat volt,sütött a nap és mindenki vidám volt,csak az én lelkemet nyomta szomorúság.Még ráadásul a hideg is átrázott mikor a hugom belevágta a párnáját az arcomba.
-Gyerünk,nővérkém!Mosolyogj!-bíztatott erős szavakkal de csak a hervadt arcom felelt válaszul
-Nemtudok...8 éven keresztül engem piszkáltak,megaláztak...és még számtalan ilyen dolog..egyszerűen nehezemre esik boldognak lenni...-mondtam lehajtott fejjel
Miután megettem a reggelim anyám kiadós szidása következett...életem kedvenc időtöltése..
-Hogy lehet az hogy szinte bukásra állsz matekból?!-üvöltötte teli torokból-Megfosz bukni...ráadásul még a középiskolába sem vesznek fel!-vágta az arcomhoz a tájékoztatót-Menj be a szobádba,és addig onnan ki ne merj jönni míg ezt a 3 oldalas matek szabályt meg nem tanultad?!-fenyegetőzött villogó szemekkel
Én persze fülem-farkam behúzva rohantam fel,megadni magamnak a kiadós anyai pofonokat a matek tanulásával...1-2 óra múlva kijöttem és felmondtam neki,persze ez még mindig nem volt jó...felküldött és az angolt is elmondatta velem.A hugom majd megfulladt a röhögéstől és nem szólhattam rá mert ő ,,A család jó gyermeke,,.Apám és anyám sincsenek jól mostanában ha apám hazajön az is csak azért van hogy vigyen magának inni és enni...még a lányai sem izgatják annyira,egyre több probléma növekedett rajtam mit nem tudtam senkinek sem elmondani mert nem voltak barátaim..mikor a napi teendőket letudtam és elküldtem a hugom aludni mert anyám sokkos kifejezéssel üllt a kanapén odakullogtam megkérdezni:Ugyan mi baja van?-ő erre csak egy nyögést tudott kiereszteni magából.
-De tényleg ,anya mi a baj?-szólaltam meg egy idő után
-Semmi,Lina...csak apád és én mostanában eléggé sokat veszekszünk és..
-Elváltok?!-csaptam az asztalra hirtelen 
-Igen..-válaszolta egyhangúan édesanyám
-És a Lilinek ezt mikor akartátok elmondani?-néztem kérlelő szemekkel rá de ő ezután felállt és elment...összetörten ülltem az asztal mellett és a könnyeimet törölgettem,folyamatosan zakatolt a szívem és egy kérdés járt a fejemben -Miért történik velem ennyi rossz dolog?!Miért?
Másnap reggel Lili ott talált az asztalnál könnyeimet törölgetve.
-Mi a baj nővérkém?
-Semmi...tudod megint családi váltságunk lesz..-néztem a kislányra aki rögtön tudta mit beszélek
-Elválnak ,igaz?Ne titkolózz..mond el..-kérlelt
Elmeséltem neki az egészet a sírás itt se maradt ki,gyengéden öleltem magamhoz és nyugtató szavakkal becézgettem
-Én sem hiszem el hogy ez történt...-fordult felém könnyekbe lábadt szemekkel
-Értsd meg...erre számíthattunk hogy ez lesz..-hajtottam le a fejem
Anyánk jelent meg hirtelen az ajtóban.
-Mi ez a nagy sírás-rívás?-kérdezte fura arccal mintha nem is tudna az egészről,pedig tudta a nagy csöndesség után oda jött és átkarolt minket.
-Ne aggódjatok!Ha nem is minden nap ,de látni fogjátok apátokat..ígérem!-mondta és egy Milka csokit nyomott a kezünkbe-Egyétek meg!Boldogsághormon!-mosolygott fel és nekünk is jó kedvünk lett
Miután megettük a csokit,komoran fordult felénk.
-Valamit el kell mondanom nektek..apátokat és engem kirúgtak az állsunkból..és mivel nem tudjuk így fenn tartani a házat ,el kell mennetek..de én meg apátok nem mehetünk veletek!
Sokkolt a hír,és nem is mertem anyám szemébe nézni,csak a hugomat néztem aki majd megdermedt és fogtam nehogy összeessen
Nemtudtunk mit szólni ehhez csak egy egyszerű ,Oké-t nyögtünk ki a szánkon.

 

Sziasztok!
-Paulina vagyok,Paulina Robers. 14 éves vagyok,és ebben az évben fogok ballagni az általános suliból.Barna hajam van és kék szemem van amikor kontaklencsét veszek akkor barnás,de inkább fekete.Nem vagyok kislányos tipus de bármilyen ruhát felhúzok,kedvemtől függően.Egy kis városban élek,Bécs alatt.Mivel szüleimnek messze van a munkájuk,ezért a tovább tanulásom is elég furán fog végbemenni.De én örülök hogy elmehetek ebből a városból...mivel Paulina a nevem,mindenki Papucsnak hív...a rendesebbje pedig Linának.Mindenki kicsúfol a magas növésem miatt...pedig én pont nem tehetek róla hogy magas vagyok.Nincsenek barátaim sőt még háziállatom sem aki mellém bújhatna.Elég komornak mondhatom az életem...ezért egy naplót írok és remélem egyszer az én életemben is beköszönt a szerencse.Tényleg és még valami..a..a..a..szerelem.Még az se köszöntött be az életembe...nemtudom miért,talán túl sok elvárásom lenne?..az lehetetlen.